A Különös Csendek sorozatommal már közel egy évtizede foglalkozom, először a Képzőművészeti Egyetemen kezdtem a témával dolgozni. Itt találtam az első 'haszontalan' tárgyakra, amelyeket felraktam az asztalomra, hátha még jók lesznek valamire. Ezután azon kaptam magam, hogy napról napra csendéletet festek. Megtetszett a téma figura-nélkülisége, az absztrakcióra hajló forma, a jelentésnélküliség. És maga a lényeg: a csend, amely a mindennapos noktürnben körüllengte a tárgyakat. Estefelé, amikor a műterem kiürült, valami máshogy kifejezhetetlen atmoszféra jelent meg a műteremben, és a tárgyak körül, avagy a tárgyakban magukban. A sötét peremek, az elfolyó kontúrok, a dermedt mégis vibráló rezgésszámú színek. És ugyanilyen erővel hatottak rám a műterem ablakai, sarkai, a koszos lila padló, a derengés. Az egész nap zajos műterem fellélegzett, és végre párbeszédre alkalmassá vált. Így indultak el a Különös Csendek sorozatom képei.
Képeim immár nagy részben általam alapozott lenvászonra készülnek. A vászon az alap része és beleszól a képbe, nem enged irányítani egyoldalúan. Ugyanis a saját alapozásban van egyfajta 'rusztikus kosz'. Ez a sűrű, porlepte kosz-csend segít, hogy a bennem levő és érzett atmoszférát vizuálisan meg tudjam kísérelni megjeleníteni. Számomra ehhez lehetőségek a tárgyak. Az a zavarba ejtő tény, hogy a kép alapmotívumai haszontalan tárgyak, a súlyosabb festői tartalomra tereli a figyelmet. Az olajfesték lazúros, foltos rétegeltsége erősíti ezt az élményt.
A horizont ereje. Számomra fontos a képen belül a horizont jelenléte. Gyakran ez az alapja a csendéleteimnek. Egy olyan színbeli kapcsolat ez, amely a képmezőt kettébontja. Ez a rejtett absztrakció, amely a valóságból ered, monumentális erővel bír az emberi érzékekre. Gyakran figyelem hosszan a 'Vonalat' amely elválaszt két színt. A találkozás ereje válik láthatóvá. A szín lüktetni kezd, vibrál, frekvenciája lesz, akkor is -avagy főleg- ha két szürke találkozik. A nap megfelelő időpontjaiban ez a jelenség misztikus erővel hat rám. Csendjeim kevésbé csendéletek, mint ennek a jelenségnek az ábrázolására tett törekvések. A tárgy olyan alap, amely motívum hozzáad, avagy lehetőséget ad ennek a csend-atmoszférának a tárgyiasításához. Ez a folyamat zajlik, amely nem üresedik ki, hanem egyre sűrűbb festői és emberi élményeket ad.
2018, Király György
részlet - Ludovico csendje / detail - Ludovico's Silence
Mystical Silence is a series of paintings that I have been creating for a decade by now. It is hard to select only a few paintings to represent this series. I have always been fascinated by Silence and stillness. From my childhood I can recall memories that I liked sitting down alone after a group of fellow schoolchildren rushed out to the playground from the classroom, and there remained the abandoned objects deserted in a moment. There I could feel 'mystical silence' and it took me years to paint it. At the academy atelier I was once again taken by the atmosphere of silence. And then I set off on this painterly journey. I enjoy the semi-raw self-primed surface of canvas, rustic and so naturally worn and sorrowful with the smelly high-quality traditional oil paint layers opally shining. I started to understand by now how much I like the painting method that evolved from my daily practice through years.
The objects that I observe came together in a long time from here and there, the unused all-forgotten cups and kettles, which are rusty imprintments of a former non-digital world. They became so meaningless in aspects of presentation that I could easily turn more and more abstract, which is the true essence of my painting itself. In my paintings I try to embed everything -that is in between the frames- into a unique atmosphere. An atmosphere on edge- painterly and meaningly. It sets the question what is actually happening in there. The remote dark edges of a painted surface can excite me highly. In this aspect reflecting the so called nowadays is out-of-question. Because it would mean to unrespect the real. My paintings are about another reality where there is no place for the surface evanesence. Eternity to be at now and by paint itself. After my studies in art history and visits to some great collections of European museums, I realized that what we tend to call high art is the one that reflects eternal values. This doesn't have to be religion or everyday emotions like love, hate, or injudice- a great painting has to have it all inside no matter what theme it shows. That is greatness in arts. A compression of humanity through paint. I have never painted a single work for showing or attraction, it is life-essence for me as at that very moment when I am painting I feel to be alive and real. And I feel more and more to close up to my aims- and that is a great pleasure as well.
2018 - György Kiraly